2014. július 9., szerda

Nyári táska horgolva - szines, virágos csoda

A barátnőm kérte, hogy készítsek neki egy nyári táskát, majd mikor a színekre rátértünk nem tudott dönteni. Így született meg ennek a színes csodának az elképzelése.
A táska meghorgolásához CAPRI fonalat használtam, a puffos szírmokhoz GONCA-t.
A webáruházunkban a CAPRI fonalakat itt találod, a GONCA-t pedig itt!

Első körben megterveztem, hogy a kiválasztott négyféle színű virágokat hogyan fogom elhelyezni és ehhez hány darab négyzetet kell meghorgolni:
Ezt a négyféle színkombinációt választottam:
A négyzetek pontos horgolási mintáját már itt bemutattam.
Amikor elkészültem mind a 17 db négyzettel, elkezdtem összehorgolni. Ez pont úgy készült mint a napraforgós táskánál, csak most az alapszínből.
A négyzetek összehorgolása után síkban így festett:
Mielőtt összehorgoltam volna a táska széleit is, előtte levettem a szabásmintát a bélésnek.
A bélést ugyanúgy varrtam össze, ahogy a táskát összehorgoltam, hogy öblösséget kapjon. A középső háromszög száraihoz a mellette lévő két háromszög egy-egy oldalát összeilleszteni.
Apró öltésekkel bevarrtam a bélést a táskába, úgy hogy a táska füleinek helyett hagytam.
A fülek ugyanazzal a módszerrel készültek mint a jégcsap mintás táskánál.
Ezzel a csodás nyári táskánk el is készült!!!

+
Mivel a barátnőmnek van egy kislánya is, így a lehetőség adott volt, hogy készüljön egy kislánynak való változat is a négyzetekből.
Természetesen ugyanolyan bélést kapott mint az "anya táska".
Így lett egy ANYALÁNYA szett! :-)




Ha kedvet kaptál a mintához készítsd el bátran!
Jó munkát!
Szép napot! :-)









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése